Ha nem a saját szememmel olvasom el sem hittem volna az alábbi történetet. Tegnap egy elkeseredett levelet kaptam. A történet röviden és a tanulsága…
Tegnap levelet kaptam, melyben egy KATA-s egyéni vállalkozó kérte a segítségemet. Tavaly decemberben váltotta ki egyéni vállalkozását és jelentkezett be a KATA hatálya alá. Volt könyvelõje is, aki azt a tájékoztatást adta részére, hogy nem számít, hogy csak év végével indította el a vállalkozást, a 6 milliós határt így is kihasználhatja.
Természetesen ez nem igaz. Mint általában az értékhatárhoz kötött bármilyen adózási feltételek esetében, itt is igaz, hogy arányosítani kell, ha év közben alakítjuk meg vállalkozásunkat. Ráadásul a levél írója alanyi áfa mentességet is választott, így abból is kiesett, ráadásul két évig újra most nem is választhatja azt.
És, hogy mi minden következik még ebbõl a helyzetbõl: Az 500 ezer forint feletti bevételek után (2014-ben adott esetben ennyi lett volna az arányosan következmények nélkül elszámolható bevétel mind a KATA, mind pedig az alanyi adómentesség szempontjából) 40% különadót kell fizetnie és az 500 ezer forintot meghaladó bevételek után áfás számlát kell kiállítania. Vagyis az összes, áfa mentesen kiállított, számlát, mely az értékhatár fölé esik, le kell sztornózni, új számlákat kiállítani, ezeket a vevõinek elküldeni. Áfa bevallást készíteni és késedelmi pótlékot fizetni a határidõben meg nem fizetett adó után. És, ami talán a legrosszabb, ahogy írtam is, két évig jogszerûen nem választhatja újra az alanyi mentességet.
Nos, ezért fontos, hogy egy vállalkozónak legyen egy jó könyvelõje, még akkor is, ha KATA-s! Mi épp ezért hoztuk létre a Bonny-Bock Kft-ben a KATA klubot, mely évi egyszeri 18 000,- Ft + áfa összegért segíti a KATA-s vállalkozókat. Csatlakozzon Ön is, hogy elkerülje az ilyen szomorú eseteket!
KATA klub: http://www.bonnybock.hu/kata.php