Bonny-Bock Kft.

Kiadásai bevételt termelnek.

Könyvelő váltás akár év közben is

Nyitólap / Szolgáltatások / Könyvelő váltás akár év közben is

Szeretne váltani, de fél a nehézségektől?

Ha önnek fontos, hogy átlátható, korrekt könyvelése legyen, hogy a nehezen kitermelt nyereségét ne a NAV vigye el, nálunk a helye!

A könyvelés, bérszámfejtés egyértelműen bizalmi munka, ezért is váltanak a cégvezetők olyan nehezen könyvelőt, bérszámfejtőt még akkor is, ha látják, nem tökéletes. Hiszen addigra már annyi mindenbe belelátott a vállalkozásukkal kapcsolatban. És itt most nem törvénytelen ügyletekre gondolok, de olyan üzleti titkokhoz, piaci információkhoz is hozzájut a könyvelő, amiket a vállalkozó jó szántából nem adna ki.

Már működő cégek általában akkor és azért váltanak könyvelőt, mert az addigi - többnyire olcsó - könyvelőről kiderült, hogy már jó ideje rosszul vagy egyáltalán nem végezte el a munkáját, leggyakrabban pont az éves beszámolók elkészítése és beküldése marad el. Pedig ennek következményeként a vállalkozás adószámát 60 napra felfüggeszthetik, és ha a pótlásról a felfüggesztés ideje alatt sem gondoskodnak az adóhatóság kezdeményezi a cég megszűntnek nyilvánítását.

Nem szabad elfelejteni, hogy Ön, mint cégvezető, cégtulajdonos a felelős azért, hogy a vállalkozás beszámolója határidőben, a törvényi előírásoknak megfelelően kerüljön benyújtásra.

Ha azt tapasztalja, hogy a könyvelője:

Nos, akkor ideje váltania!

Célszerű egy adott gazdasági év lezárásakor szolgáltatót váltani, vagy az outsourcing (kiszervezés) mellett dönteni, de természetesen nincs semmi akadálya az év közi váltásnak sem. Amennyiben profi könyvelőirodát választ, az átállással kapcsolatban az Ön cégének működésében semmilyen fennakadást nem fog észlelni, viszont rövid időn belül élvezheti annak minden előnyét.

A Bonny-Bock Kft, ha már működő cég könyvelését veszi át, legelőször a cég tevékenységével, működésének módjával ismerkedik meg. Nekünk kicsit mindig értenünk kell ahhoz a tevékenységhez, szakmához is, amiben az ügyfelünk vállalkozik.

Következő lépésben megnézzük, hogy a kötelezően előírt szabályzatok elkészültek-e, illetve, hogy mennyire napra készek, használhatóak. Ezek után lehet elmerülni a múltban, a megelőző időszakot felülvizsgáljuk, ellenőrizzük, hogy a bevallások, beszámolók beküldésre kerültek-e. Ha nem, ezeket haladéktalanul pótolni kell. Nem ritka, hogy az új ügyféllel a közös munkánk azzal indul, hogy a teljes megelőző évet újra kell könyvelnünk.

„Ha az ember nem képes változtatni egy rosszul működő rendszeren, akkor nem érdemes tudnia, hogy az nem jó.”

(Sladana Bukovac)

Szeretné igénybe venni szolgáltatásunkat?

Kérje árajánlatunkat!

Kérjük az árajánlatkéréshez figyelmesen töltse ki az alábbi űrlapot.
A csillaggal * jelölt mezők kitöltése kötelező.

Cég neve (ha nincs még cége, adja meg saját nevét):*

Az Ön neve:*

E-mail cím:*

Az Ön telefonszáma:*

Témakör:*

Megjegyzés, más fontos adat:


Kérjük igazolja, hogy Ön nem robot:

CAPTCHA ImageÚj kód kérése